|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 396 találat | lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-396 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Enache, Smaranda 2017. január 14.A Koinónia Kiadó könyvajánlója Van-e élet az autonómia után?A Székelyföldi autonómiáról már sokszor olvashattunk, de talán mindig csak egy-két megvilágításból. A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve. A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán. A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit. Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban, vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve. A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című könyv könyv megtalálható Marosvásárhelyen a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban, vagy kedvezményesen megrendelhető a konyvter.ro honlapon. Sajó Enikő Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 30.Nemcsak tolerálni, meg is érteni a másikatInterjú Niculina Ţînţar sepsiszentgyörgyi kultúraszervezővel, a Háromszék kultúrájáért díj kitüntetettjével identitásról, románok és magyarok esélyéről. – Vajon hányan mertek volna fogadni arra a nyolcvanas években, hogy a kihelyezése után a székelyföldi Ozsdolán marad, egy olyan faluban, ahol alig néhányan beszélnek románul? – Az elején még én sem fogadtam volna magamra. Ugyanazzal a gondolattal indultam Ozsdolára, mint a Bukaresti Egyetem filozófia–történelem szakának mind a hét végzőse, akik arra eszméltünk, hogy székelyföldi településekre helyeztek ki: megjelenünk a munkahelyünkön, majd azonnal keresünk valami kiutat, hogy visszatérhessünk egyetemi éveink városába, mert valamennyien arról álmodtunk, hogy ott találjuk meg életünk értelmét. Az ozsdolai általános iskolában a magyar kollégáim olyan fogadtatásban részesítettek, ami nemcsak meghatott, de teljesen le is fegyverzett: első naptól úgy vigyáztak rám, mint egy eltévedt gyermekre. Közel két évig maradtam Ozsdolán, és csodásan éreztem ott magam. 1991-ben kaptam egy állásajánlatot Bukarestben, de akkorára itt már gyökeret eresztettem, és eldöntöttem, maradok, mert úgy éreztem, itt szükség van rám, a fővárosi sajtóba pedig Sepsiszentgyörgyről is be tudtam dolgozni. – Szociológus, kulturális rendezvényeket szervez, koordinál, művelődési lapokban közöl, drámákat ír, dramaturg. Honnan ez a szerteágazó érdeklődés, energia? – Valójában nem vagyok szociológus, ám az egyetemen szociológiát is tanultam, 1989 előtt a szociológiát, a pszichológiát, a neveléstudományt ugyanazon a szakon tanultuk. Tehát a jelenlegi tevékenységi területeim mind rokonszakmák, és abban gyökereznek, hogy filozófiát végeztem, pszichológiára szakosodtam, esztétikából államvizsgáztam, Franz Kafka műveiből írtam a szakdolgozatomat. A Kovászna Megyei Művelődési Központba szociológusként és PR-szakértőként alkalmaztak, de az esztétika, valamint Ion Ianoşi tanárom a vétkes a vizuális művészetek iránti szenvedélyemért, különösképpen a színház és a filmművészet iránti elkötelezettségemért. Ezzel magyarázható, hogy a legsikeresebb projektjeim a színházhoz kötődnek, és a sepsiszentgyörgyi művelődési intézmények közül a legtöbbet az Andrei Mureşanu- és a Tamási Áron-színházakkal, néhány éve pedig az Osonó Független Társulattal dolgoztam együtt. – Amikor január 15-én az Árkosi Kulturális Központban átadták Önnek a Háromszék kultúrájáért díjat, Szonda Szabolcs a Kovászna megyei művelődési élet szürke eminenciásának nevezte. Nem szeretne jobban reflektorfénybe kerülni, esetleg a román közösség véleményformálójaként? – Nagyra értékelem Szonda Szabolcs könyvtárigazgatót, sokat dolgoztunk együtt. Már az első években, amikor kinevezték a Bod Péter Megyei Könyvtár élére, lenyűgözött, hogy milyen tisztelettel közelít a román kultúrához, mekkora figyelmet szentel a kortárs román irodalomnak, és mennyit foglalkozik azzal, hogy tartós kapcsolatokat építsen ki értékes román írókkal, akiket folyamatosan olvasótalálkozókra hív Sepsiszentgyörgyre. Néhány éve Szabolcs már csak a könyvtári csapatával szervez rendezvényeket, én pedig nem teszek mást, mint írok a sikereiről, mint például a Mircea Cărtărescu részvételével tartott közönségtalálkozóról, amit hibátlanul szervezett meg a Pulzart ifjú csapatával, és amivel nemcsak az én, de az író elismerését is kivívta. Visszatérve arra a portréra, amit a díjátadón Szabolcs rólam rajzolt, talán túl szépre sikeredett, nem vagyok én épp a Kovászna megyei kulturális élet szürke eminenciása, a sepsiszentgyörgyi művelődési kínálat nagyon gazdag, és a rendezvények többségéhez nincs is közöm. És nem, nem szeretnék több reflektorfényt, nem az a célom, soha nem szerettem a nagy nyilvánosságot. Azt leginkább a forradalmi ifjúságom alatt vállaltam, a kilencvenes években, amikor gyűléseken szólaltam fel, és sok olyan művelődési rendezvényt szerveztem, ahol nekem is ki kellett állnom a közönség elé. 2008-ig elég aktívan részt vettem a Kovászna megyei kulturális életben, ám az utóbbi években már kerülöm a nyilvánosságot. Túl azon, hogy telik az idő, és már nehezebben viselem ezeket a szerepléseket, úgy vélem, most már a fiatalokon a sor, akiket a lehető legjobb tudásom szerint, diszkréten próbálok segíteni, bármikor, ha arra szükség van. Nem akarok a román közösség véleményformálója lenni, minden alkalommal, amikor előrukkoltam egy beszéddel vagy írással, csakis a saját nevemben beszéltem. Soha nem állítottam, hogy az igazság letéteményese vagyok, én csak az épp aktuális problémák mentén fogalmaztam meg legtöbbször az elképedésemet. Legkedvesebb egyetemi tanáraim, Ion Ianoşi esztétikaprofesszor és Mircea Flonta ismeretelmélet-professzor arra tanítottak, hogy legyen meg bennem a saját vélemény büszkesége, ne fogadjam el gondolkodás nélkül más véleményét, és azt szeretném, ha minél több, a térségben élő románnak lenne bátorsága reagálni, ha valaki a nevében beszél, és ha úgy érzi, ezek a szavak hazugok, rágalmak, vagy épp nem őket képviselik. Például szerettem volna, ha az én románjaim reagáltak volna egy félanalfabéta ortodox pap zavaros és sértő beszédére, amit december 1-jén mondott a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szoborcsoportnál. Elsősorban azokra a románokra gondolok, akik ott voltak a téren, részt vettek a parádén, úgy tettek, mintha a nemzeti ünnepet tisztelték volna meg, közben pedig hagyták azt a szánalmas papot, hogy csúfot űzzön a magyarok, de a románok történelméből is. – 1990-ben, a marosvásárhelyi események után beszédet mondott a románok és a magyarok békés együttélésének védelmében. Hisz még ebben? – Bevallom, már nem emlékszem pontosan, mit mondtam az első felszólalásomban, abban viszont biztos vagyok, hogy nem használtam nagy szavakat, soha nem játszottam ezekkel, függetlenül attól, hogy miről beszéltem vagy írtam. Addig én csak az iskolákban, a tárlatmegnyitókon szólaltam fel. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy utcai tüntetéseken tartsak beszédet, hiszen fiatal voltam és türelmetlenül vártam, hogy élhessek a szenvedélyeimnek, örültem az alig visszanyert szabadságnak, amiért olyan sokan meghaltak. A marosvásárhelyi márciusi események sokkoltak, az egész országban eluralkodott egy leírhatatlan magyarellenes hisztéria, amit az írott és elektronikus, az országos és helyi sajtó tovább szított. Minden hang, az újságírók, a politikusok, az utca embere egy muszáj-magyarellenes diskurzussal igazolta jó román voltát. Abban az ijesztő hangulatban hallottam meg Smaranda Enache asszony nyugodt, meleg hangját, úgy vélem, neki nagy szerepe volt abban, hogy a románok és a magyarok újra tudták kezdeni a párbeszédet. Csakhogy a magyarellenes hisztéria nem csillapodott, és egyszer már nem bírtam tovább, hogy a Vatra Românească különböző képviselői minden székelyföldi román, tehát az én nevemben is beszélnek. Szégyelltem hallgatni. Rájöttem, hallgatásommal részese vagyok a magyarellenes kampánynak. Így írtam a Cuvîntul Nou című, akkor egyetlen román nyelvű helyi napilapba. Néhány sajtómegjelenés után azt hiszem, hogy Maria Movilă – akinek tanítottam a fiát – felkért, mondjak beszédet egy tüntetésen. Így kezdődött a forradalmi időszakom (nevet). Így tehát arra a kérdésre, hogy a román–magyar együttélés értékeit védtem, csak arra emlékszem, hogy én valójában barátaimat, a kollégáimat, a magyar embereket védtem, akiket a Vatra Românească a falhoz állított. – Szintén a díjátadón fogalmazódott meg, hogy a hatékony és kiegyensúlyozott párbeszéd híve, nem ódzkodik a polémiától, ha az érdemleges, és hasznos következtetésekhez vezet, de akkor sem, ha úgy érzi, sértik az igazságérzetét, a valóságot szándékosan eltorzítják. Gyakran van szükség arra, hogy vitába szálljon, és ha igen, mi okból? – Több polémiában részt vettem, elsősorban színházi, művelődési témakörben, az érvelő vita nagyon hasznos elmegyakorlat a mentálhigiéné miatt is. Amikor vitázol, valójában a saját meggyőződésedet tisztázod egy téma kapcsán, teszteled az érveid érvényességét egy másik véleménnyel ütköztetve. A vitapartnered megalapozott érvrendszerrel lephet meg, érvei segíthetnek, hogy továbbfejleszd, és megerősítsd az álláspontodat, vagy épp ellenkezőleg: rávehetnek, hogy beismerd, tévedtél, hogy téves meggyőződések csapdájában éltél, és fogalmad sem volt ezek határairól, törékenységéről vagy éppen mérgező voltáról. A mód, ahogy reagálunk a jól dokumentált, alátámasztott ellenvéleményekre, sokat elmond emberi mivoltunkról. Ezért éri meg bátorítani a vitát bármilyen témában, tabuk nélkül. Mert amellett, hogy a párbeszéd még nem ölt meg senkit, ha konfrontálódunk, van esélyünk arra, hogy megtisztuljunk a különböző közhelyektől, előítéletektől, melyek parazitaként mérgezik és torzítják a belső világunkat. – Hogy látja, megőrizhetik a románok kulturális identitásukat a Székelyföldön, Kovászna megyében? – Az identitás kérdése, még a kulturális identitásé is, annyira bonyolult, hogy kísértést érzek arra, hogy megkerüljem a kérdést, hiszen azt sem tudom, honnan kezdjem. Talán azzal, hogy a világunk tragédiáinak egy része – régen és ma is – abban gyökerezik, hogy valakik agresszíven keresték és nyilvánították ki az identitásukat, legyen az nemzeti, helyi, regionális vagy kisebbségi identitás. Véleményem szerint bármely változatáról is beszélünk, ma az identitás-kérdéskör csak akkor nyer értelmet és igazolást, ha a különböző identitások tiszteletén alapuló európai diskurzus fogalomtárát használja. Elismert történészek, szociológusok szerint a 21. századi identitásdiskurzus már nemcsak a magát a múlttal igazoló identitásra épül, egyszerűen azért, mert az elődeink hőstettei nem a mi érdemeink, mint ahogy nem vagyunk felelősek a múltban elkövetett gyávaságokért és bűntettekért sem. Ezt szeretném én a Székelyföldön élő románjaimtól: hogy hiteles történészektől, és ne propagandistáktól próbálják megismerni a múltat. Hogy megértsék, az identitásunk, mint ahogy a mellettünk élő székelyek identitása sincs kőbe vésve, hanem egy állandóan építkező folyamat, és hogy kik vagyunk ma, mivé leszünk holnap, az csak azon múlik, hogy ma mit teszünk azért, hogy jó legyen nekünk együtt. A románok egy része azt hiszi, hogy úgy tudja kifejezni az identitását, ha bebizonyítja, hogy az erdélyi magyarok nemzedékről nemzedékre vétkesnek születnek, ezért a jogaik és a szabadságuk kizárólag a mi, vagyis a románok jóindulatán, és a megbocsátásunkon múlik. – Mennyire tart attól, hogy az erős decentralizáció, az autonómia elsorvasztaná a románok kultúráját a térségben? – Jó lenne, ha az autonómia és a decentralizálás kérdéskörében a román társadalom – élen a politikusokkal – a szakértők kutatásaira hagyatkozna. Tudom, hogy vannak interdiszciplináris kutatócsoportok, melyekben román és magyar szociológusok, politológusok, történészek, közgazdászok vesznek részt, olyan szakemberek, akik jól ismerik a romániai valóságot és más országok regionális tapasztalatait. Remélem, hogy ezeket a kutatásokat veszik át és hasznosítják a politikusok, és megpróbálnak felépíteni egy helyi autonómiaprojektet, amely a székelységre is érvényes. Én eddig azt láttam, hogy a magyarok abszolút demokratikus utakon próbálják megvalósítani az autonómiával vagy a regionalizációval kapcsolatos projektjeiket. Amíg a magyarok lépései békések és bármely demokráciában hozzáférhető mechanizmusokat mozgósítanak, nincs ok aggodalomra vagy hisztériára. A magyar barátaimmal folytatott beszélgetések során megértettem, ők is tudatában vannak annak, hogy az autonómiának csak akkor van esélye, ha közös regionális projektként fogják fel, vagyis megpróbálják meggyőzni az itt élő románokat, hogy az autonómia nem ellenük irányul, nemcsak a magyarok ügye, hanem közös ügy. De nehéz elfogadtatni a románokkal ezt a közös projektet, sokan még mindig úgy tekintenek az autonómiára, mint ami fenyegetést jelent számukra, a nemzeti egységre és a román államra. – Vannak kapcsolatok a román és a magyar kulturális élet szereplői között Kovászna megyében? Mi lenne a megoldás, az út a nagyobb tolerancia, az intenzívebb együttműködés érdekében? – Nem a több tolerancián múlik a románok és magyarok esélye arra, hogy a közös ügyek mentén találkozzanak, hogy felépítsenek együtt egy közös jelent és jövőt. A gond az, hogy a románok és a magyarok megtanulták tolerálni egymást anélkül, hogy megpróbálnák megérteni egymást, vagyis mímelik a kölcsönös tiszteletet, de a valóságban ki-ki a maga táborában megveti és kipletykálja a másikat. Éppen ezért – mert bár eltűrik egymást, de nem próbálunk egymás bőrébe bújni – mind a két részről vannak olyanok, akik könnyen a manipuláció áldozataivá válhatnak, mint ahogy megtörtént 1990-ben Marosvásárhelyen. Ezért én azt hiszem, hogy a multikulturális terek léte, az együttélés az állandó empátiára való törekvésen múlik. Ha csak arra szorítkozunk, hogy toleráljuk a másikat, akkor felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat annál, akit megtűrünk. Vagyis úrnak érezzük magukat, szánalomból vagy mert a törvény erre kényszerít, kinyújtjuk a kezünket a tőlünk különböző felé, eljátsszuk, hogy egyenrangú félnek tartjuk, egy asztalhoz ülünk vele, de nem mulasztjuk el a fülébe énekelni, még a nemzeti ünnepen is, hogy mi románok vagyunk, és itt örökké urak. Holott a románok és a magyarok közötti közeledés és az együttműködés akkor lesz autentikus és hosszú távú, ha megértjük, hogy egyenlők vagyunk a jogokban, a szabadságban, hogy a jelenünk és a jövőnk attól függ, miként tudunk együtt küzdeni a minket megillető jogokért és a szabadság védelmében. Niculina Ţînţar Egy dobrudzsai, Babadag melletti kis faluban született, 1985-ben végzett a Bukaresti Egyetem filozófia tanszékének pszichológia szakán. Egyetemi tanulmányai után kihelyezték a Kovászna megyei Ozsdolára, ahol két évig történelmet és földrajzot tanított. Jelenleg Kovászna Megye Művelődési Központjában referens. Tíz színdarab szerzője, kulturális folyóiratoknak ír, és tevékenyen részt vesz a térség művelődési életében, a kilencvenes évek óta különböző helyi, országos és nemzetközi projektek, pályázatok lebonyolítását koordinálja, a magyar kulturális intézményeket is tevékenyen segíti. Idén megkapta a Háromszék kultúrájáért díjat, melyet a megyei önkormányzat által fenntartott Kovászna Megyei Művelődési Központ 2013-ban alapított. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2017. február 17.Kettős mérce az igazságszolgáltatásbanHatározottan felismerhető a kettős mérce az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tevékenységében, Dorin Florea polgármester pozícióban maradásában román nemzetisége is döntő szerepet játszott, Romániában a politikai diskurzust az elkövetkező három évben az Európai Unióhoz való viszonyulás mentén kialakult törésvonal fogja meghatározni. Smaranda Enache marosvásárhelyi emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke markáns aktuálpolitikai véleményt fogalmazott meg a lapcsaládunknak adott interjújában. – Két hete tüntetnek országszerte, most már nemcsak a kormány, hanem az elnök ellen is. Sokak szerint Klaus Johannis elnök osztotta meg az országot, amikor „az én románjaimról” beszélt Máltán. – A tüntetéseknek van egy közös vonása: a felháborodás. Ennek két részről is van jogosultsága. Ugyanakkor világ- és Európa-szerte léteznek a vezető politikusokkal szembeni felháborodásra alapozó civil polgári tiltakozó mozgalmak, ezek ideje érkezett el Romániába is. Egyrészt én jogosnak találom az emberek felháborodását, ha a kormány szinte titokban fogad el egy rendelkezést – nem feltétlenül az éjféli időpont a gond, hiszen vannak olyan kormányok a világon, amelyek éjszaka is dolgoznak –, amelynek nincsen időhöz kötött sürgőssége. De az is hiba, hogy az államelnök Máltán kijelenti: „az én románjaim tüntetnek”. Lehet, hogy ő stilárisan azt a gyakori kifejezést használta, amelyet más államelnököktől is hallottunk – az én magyarjaim, az én franciáim például –, és ami nem jelenti azt, hogy kizárja a lakosság egy részét. De az emberek úgy érezték, hogy erről van szó, felháborodtak, és jogosan tüntetnek. Világszerte gond, ha a politikusok megfeledkeznek konzultálni az emberekkel. – Viták középpontjába került a DNA. Egyetért azzal a megállapítással, hogy a korrupcióellenes ügyészség „állam az államban”? – Amikor a korrupcióellenes harc elindult a civil szférában 2000 végén, sokan ellene voltunk, hogy egy különleges ügynökséget, egy szuperügyészséget hozzanak létre Romániában. A PEL úgy gondolta, hogy demokratikus államban az ügyészség – ha rendesen végzi a dolgát – a korrupcióellenes ügyeket is komolyan veszi, nincs szükség egy másik intézményre, amely azzal vádolható, hogy politikai bosszúra használják vagy politikai indítéka is lehet a tevékenységének. Látjuk, hogy ezeknek a félelmeknek volt alapja. Mert amellett, hogy gratulálni tudunk a DNA-nak, amiért magas rangú politikusokat is elszámoltatott, kiderült: a DNA vezetőségének van egyfajta politikai alárendeltsége is. Tapasztalhattuk, hogy a Băsescu-éra korrupciós ügyeit nem tárta fel akkor, amikor a legmagasabb szintjét érte el a lopás. A hatalomnak szolgálni, azt kiszolgálni, amikor korrupciós ügyekről van szó, nagyon veszélyes egy demokratikus társadalomban. – A marosvásárhelyi polgármester több ügyét is vizsgálja DNA, de míg a katolikus gimnázium igazgatója ellen nagyon határozottan, szigorúan járt el a korrupcióellenes ügyészség – holott nem is biztos, hogy ez a kérdés a hatáskörébe tartozik –, addig az elöljáró továbbra is pozícióban van. A kettős mérce tipikus esete. – A kettős mérce egyfolytában észrevehető, abból is, hogy vannak olyan esetek, amelyeket évekig nem elemeznek, nem hoznak nyilvánosságra. A marosvásárhelyi polgármesterrel kapcsolatban etnikai megkülönböztetésről is beszélhetünk. Tudjuk, hogy van egy olyan kemény mag Marosvásárhelyen – de máshol Erdélyben is van hasonló –, amely úgy véli, feltétlenül román nemzetiségűnek kell lennie a városvezetőnek. Dorin Floreát azért nem váltják le, mert még nem nőtte ki magát egy olyan román karizmatikus személyiség, aki őt lecserélhetné. Merem állítani, ezért még a DNA is elnézi a korrupciós pereit. Míg közben ugyanolyan helyzetekben vannak magyar polgármesterek, az ő ügyükben erőteljesebben lép fel a korrupcióellenes ügyészség. IIyen a katolikus gimnázium esete is. A DNA-ban ugyanazok a működési problémák mutatkoznak, mint általában a romániai igazságszolgáltatásban. Ezt azért állítom ennyire határozottan, mert sokan fordulnak a PEL emberjogi irodájához is ezekkel a problémákkal. Majdnem bálvánnyá nőtte ki magát az egész igazságszolgáltatás, de közben ha a görögkatolikus vagy a római katolikus egyház pereiről vagy más kisebbségekről, esetleg átlagos emberek ügyeiről van szó, akkor ezt a kettős mércét alkalmazza majdnem mindenki: ügyészség, törvényszék, DNA. – A római katolikus iskola helyzete még mindig megoldatlan. Törvényesen jött létre, most mégis azt próbálják megmagyarázni, hogy törvénytelenül működik. Hogy látja ezt? – Nagyon sokat dolgoztunk több szervezettel közösen Romániában, hogy a tulajdonjogot garantálják az alkotmányban. Nagyon nehezen értük el, most pedig ezzel ellentétben döntenek. Ez nagyon rossz jel, egyfajta visszarendeződés, ráadásul ez esetben is kettős mércét alkalmaznak a politikusok. A restitúciónak jogosultsága van, ha az ortodox egyházról van szó, de kevésbé vagy egyáltalán nincs, ha a római katolikus vagy a görögkatolikus egyházról van szó. Ezért is aktuális még a romániai igazságszolgáltatás EU általi felügyelete. Nyilvánvaló, hogy joga van a katolikus egyháznak és minden más felekezetnek visszanyerni azokat a javakat, intézményeket és épületeket, amelyek a tulajdonában voltak, és amelyeket a kommunista rendszerben államosítottak. – Változóban a világ, látjuk a Trump-jelenséget, a Brexitet. Mindeközben úgy tűnik, Románia keresi a helyét, és nyoma sincs valamiféle országstratégiának. Mit hozhat a jövő? – Az emberi szabadság és emberi méltóság tiszteletben tartása a demokrácia egyik sajátossága. Nagyon is tartani kell attól, amikor populista, autoriter vezetők kerülnek egy ország élére, ez történik Donald Trump esetében is. Vlagyimir Putyin autoriter stílusa olyan politikai kultúrát élesztett újjá Oroszországban, amely inkább a volt Szovjetunióhoz kapcsolódik, mint egy olyan jövendő Oroszországhoz, amely partnere lehetne Európának és az Egyesült Államoknak. A Brexit maga is egy törésvonalat jelent az Európai Unió fejlődésében. Ez egy rossz modell, és vannak országok, amelyek szerint a Brexit jó döntés. A visegrádi csoport tagországai is egy úgynevezett nemzeti utat követnének. Romániában a politikai pártok sokkal kevésbé helyezik előtérbe az ideológiai alapú politizálást. Ugyanakkor Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök, a szenátus jelenlegi elnöke, aki egy liberális, Európa-barát politikus volt, nemrég olyan kijelentéseket tett, amelyek az illiberális demokrácia irányába mutatnak. Üdvözli Lengyelország ellenállását Brüsszellel szemben, s egyetért Trump döntéseivel. Ezzel szemben Johannis elnök – bár lehetne nyitottabb a kisebbségi kérdésekben – az EU iránt határozottan elkötelezett irányt képviseli. Az elkövetkező három évben ez a törésvonal fog megerősödni Romániában. Mi, a PEL az európai értékekben hiszünk, s úgy gondoltuk, naivan, hogy minden olyan volt kommunista állam, amely része lett az EU-nak, ezeket az értékeket próbálja erősíteni. Azonban azt látjuk most, hogy az elszigeteltség, a nemzeti vonalak erősödnek meg, de nem csak az exkommunista, hanem a nyugat-európai államokban is. Erre csak azt tudom mondani, hogy békét, jólétet, megértést és szolidaritást mostanig az európai történelemben csak az Európai Unió hozott. Persze ez egy olyan megoldás, amely egyáltalán nem tökéletes. Vannak bírálható bürokratikus elképzelések, olyan tendenciák, amelyeket elfogadhatunk vagy sem, de ragaszkodnunk kell a Churchill-lel, Adenauerrel és Charles de Gaulle-lal indult európai eszméhez. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2017. október 12.Átadták Bencze Mihály iskolaigazgatónak az Európai Polgár DíjatÁtadták szerdán Brüsszelben Bencze Mihály bukaresti iskolaigazgatónak, a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny alapítójának az Európai Polgár Díjat, amelyre Tőkés László EP-képviselő terjesztette fel. Az Európai Parlament olyan személyeknek vagy egyesületeknek adja át minden évben az elismerést, akik/amelyek határokon átnyúló vagy nemzetek közötti kulturális együttműködéssel járó tevékenységeik során kivételes teljesítményeket mutattak fel, nagymértékben hozzájárulva az európai szellemiség megerősítéséhez. Jelölést benyújtani kizárólag a parlament tagjai jogosultak, képviselőként évente egyet-egyet. A díj odaítélésével felhatalmazott testület az Európai Polgári Díj kuratóriuma. A földrajzi és a nemek közötti egyensúly elvének figyelembe vételével a testület legfeljebb ötven jelöltet választ ki a javasoltak közül minden évben. Idén Tőkés László és Bocskor Andrea fideszes képviselők Bencze Mihály négyfalusi (Brassó megye) születésű matematikatanárt, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatóját jelölték. Tőkés László közleménye szerint a jeles közéleti ember – költő, szakíró, szerkesztő és könyvkiadó –, aki az 1989-es változásokban is aktív szerepet vállalt, huszonöt évvel ezelőtt alapította meg az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt, majd egy évvel később ezt az egész Kárpát-medencére továbbterjesztve létrehozta a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. Ennek fő célja a matematikában tehetséges diákok felfedezése és képességeiknek fejlesztése. „Ily módon a verseny egyben a tudásalapú társadalom és a kisebbségi magyarság ügyét is szolgálja; ezen túlmenően a határok fölötti békés nemzetegyesítést is elősegíti. Idén a nemzetközi verseny atyját a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki” – emlékeztet az EP-képviselő. Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén szerdán megtartott díjátadó ünnepségen a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny alapítójának kitüntetése mellett Cristian Pantazit, a bukaresti Hotnews hírportál főszerkesztőjét is díjazták, Monica Macovei román konzervatív képviselő felterjesztésére. Az ünnepségen Sylvie Guillaume, a díj kuratóriumának elnöke, az EP tájékoztatási politikájáért és a polgárokkal fenntartott kapcsolatokért felelős alelnöke köszöntötte a díjazottakat. Az előző években Tőkés László kezdeményezésére az Európai Polgári Díjat Smaranda Enache emberjogi harcos (2011), Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (2012) és Nyisztor Ilona csángó népdalénekes (2013) is megkapták. Krónika (Kolozsvár) 2017. november 20.Aradról küldik tovább a tolerancia szellemét Bukarest és Budapest feléVan lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük!” Aggodalommal töltik el az embert azok a hírek, melyek 1918. december elsejével kapcsolatosak, nyilatkozta szombaton, az aradi Városházán dr. Surján László kereszténydemokrata politikus, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője. Az Európai Parlament volt alelnöke a Közös múlt – európai jövő című konferencián a román egyesülés jövő évi centenáriumának kapcsán igyekezett megfogalmazni néhány gondolatot abban a reményben, hogy a 2018-as év ne az ellenségeskedés jegyében teljen el a románok és magyarok számára. „Az Európai Unió, a román nemzet és a magyar nemzet érdeke nem erről szól. Olyan időket élünk, amikor egymásra szorulunk. Az általam képviselt megbékélés mozgalma azt szeretné, hogy ne bízzuk ezt a megbékélést a politikusokra, hanem a magánemberek szintjén építsük. Szeretnénk megmutatni, hogy a románok és a magyarok akár a legkényesebb témákban is tudnak egymással beszélni, hogy abból nem harag, hanem legalábbis megértés, ha egyetértés nem is jön ki” – nyilatkozta a politikus. A konferencián Gabriel Andreescu, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) c. kiadvány igazgatója a román–magyar párbeszéd híveként azt mondta: a 2017-es évben tapasztalt visszhangok alapján meggyőződése, hogy a centenáriumot bizonyos politikai és érdekcsoportok egy magyarellenes kampánnyá fogják alacsonyítani. Utalt itt a Román Tudományos Akadémia tagjaira, akiknek az utóbbi időben több kisebbségellenes kirohanásai is voltak – például, amikor azt nyilatkozták, hogy a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása megsemmisítené a román egyesülés centenáriumának a megünneplését. Andreescu hozzátette: szerencsére nem mindenki értett egyet a „xenofób” megnyilvánulásokkal, több román történész is kiállt a normalitás mellett, így a kedélyek kissé lecsillapodtak. „Barátaimmal együtt úgy érezzük, hogy a 2018-as év egy érzékeny év lesz. Félő, hogy az ünneplés sokkal inkább a magyarokkal szembeni ellenségeskedés irányába fog eltolódni. A mai találkozónak éppen ez a célja, hogy érzékeltesse a román társadalommal, hogy nemcsak a magyarok és románok, hanem a románok és románok között is szükség van a megbékélésre” – nyilatkozta az emberjogi aktivista. Surján László „lehetetlen küldetésnek” nevezte a megbékélésre vonatkozó törekvéseket, hiszen „az, ami egyik nemzetnek ünnep, a másik nemzetnek bánat”. Mégis úgy véli, van megoldás, mert van lehetőség arra, hogy egymást kölcsönösen tiszteljük. A kölcsönös tolerancia eszméjét innen Aradról szeretnék Bukarest és Budapest felé irányítani, nyomatékosította, megköszönve az aradi polgármesternek, hogy lehetőséget biztosított eme eszmefuttatások lebonyolítására. Gheorghe Falcă aradi polgármester azt nyilatkozta, Arad egy különleges város, mondhatni a népek közötti békés együttélés szimbóluma. Erre ezután is garanciát vállalnak, a centenárium jó alkalom lesz arra, hogy közösen elgondolkodjunk, mit fogunk csinálni együtt a következő 100 évben mind Romániában, mind az Európai Unióban. „Szeretnék boldog lenni a barátommal és a szomszédommal, ott szeretnék lenni az ő ünnepléseiken, ugyanakkor azt is szeretném, ha ők is részt vennének az én ünnepeimen is” – mondta, hozzátéve: Aradnak meg kell tartania kapcsolatainak magas mércéjét és megmutatnia, melyek azok az értékek, amelyekben mindannyian hiszünk. A Városháza Ferdinánd Termében tartott konferencián részt vett a Charta XXI Egyesület több tagja, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Miskolczy Ambrus Széchenyi-díjas történész, MTA doktor, Szokoly Elek, a Pro Európa Liga ügyvezető igazgatója, történészek, újságírók, civilszervezetek képviselői stb. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 21.Nemzeti kisebbségek jogai az Európai UnióbanAz 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal. A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát. Az előző évi szemináriumsorozat fő célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium fő témája A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN. A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, az ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére. A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek képviselői, valamint a politikai, civil és akadémiai szféra olyan képviselői, mint Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin államtitkár-helyettes – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az alapítvány elnöke. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várjuk a sajtó képviselőit is. További információk: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Horea utca 6. szám (Marosvásárhely), telefonszám: 0758-339-220 (Bálint Hajnal). Borbély László kuratóriumi elnök Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
